Beköszönés

A szerelem nem mindig úgy érkezik, ahogy számítunk rá. Az esetek többségében a varázslatos első pillantás, amit a filmekből oly jól ismerünk, s az ezt követő lassított másodpercek eltűnnek, és helyükbe a tipikus első benyomás lép, mely olykor-olykor akár téves is lehet. Hisz hogyan is állapíthatnánk meg valaki kinézetéből, milyen ember is valójában? A pedáns külső gyakran bizonytalanságot takar, ahogy a nemtörődömség is érdeklődésre utalhat. Az élet, akárcsak a szerelem, zsákutcákkal teli. Néha azonban megtaláljuk a kis rést... a rést, mely új világot nyit meg előttünk.

Nem akartam ezt. Igazán. Azelőtt megvolt a kis életem, a barátom, aki miatt lányok milliói irigykedtek rám, vagy épp mérgesen kergettek meg az utcán. Minden rendben volt. Egészen addig az estéig. Miért kellett belépnie az életembe a kis zselés, címlapra való hajával? Próbálkoztam. Harcoltam ellene. De akárhányszor becsaptam az orra előtt az ajtót - amit igen sokszor megtettem- ő bekúszott az ablakon. Akár egy pióca, úgy tapadt hajlakkos sérójával rám. Végül feladtam. Legyőzött. De az is lehet, hogy sohasem harcoltam igazán ellene. A fene sem tudja. A lényeg, hogy eggyé váltunk: a haja, ő és én. Na és reggelente a zseléje, a hajlakkja, a tükre...